A dilemma akkor merült fel bennem amikor P. megkért gondolkozzak el azon vajon, milyen híres erdélyi magyar közgazdászt lehetne meghívni előadni. Gondolkoztam. Gondolkoztam, de semmi új. Ugyanaz a négy öt-név, akit már mindannyian ismerünk, mindannyian hallottuk őket. Semmi új. Arra gondoltam ez egy probléma, próbáljuk meg körüljárni egy kicsit, közgazdász módjára. Elemezzünk. Milyen teóriát alkalmazhatunk? Kereslet-kínálat elve? Nézzük csak, ha nagy lenne a kereslet az okos dolgokat mondó emberek iránt akkor biztosan lenne is néhány tülekedő aki akár fizetne vagy tenne is azért hogy megvegye az árut, meg kerülne olyan is aki szívesen learatná a szakmai babérokat. Ha ez így van, akkor tetszik nem tetszik az a következtetés kerekedik ki az egészből, hogy a legtöbb erdélyi magyar közgazdász magasról tesz a szakmai fejlődésre, nem érdekli semmi, átlagos szürke hétköznapjait nem Tim Harford Dan Ariely vagy Steven D Levitt könyvének olvasgatásával dobja föl hanem valami sorozatot néz este a TV-ben aztán alszik, aztán eszik alszik dolgozik néz eszik alszik dolgozik néz stb.
Vajon igaz-e a feltevés, és ennyire szürkék lennének az erdélyi magyar közgazdászok, vagy egyszerűen rosszul tesszük fel a kérdést?
Tegyük fel, hogy volna érdeklődő, okosodni vágyó, de akkor minek kell feltétlenül erdélyi magyar legyen a meghívott. Vajon nem itt van-e a baj. Vajon nem az-e a gond, hogy az erdélyi magyar okosakat mondó közgazdászok kevesen vannak, és inkább szélesíteni kellene a kört. Vajon nyitni kellene? Vagy gondoljuk tovább a kérdést, vajon kellenek-e olyan szakmai szervezetek, amelyek megnevezésének első két szava az "erdélyi" vagy "romániai" és a "magyar"? Kell-e párhuzamosság a közgazdaságban, mezőgazdaságban, pedagógiában és még kitudja miben? Miért más ma egy erdélyi magyar közgazdász szakmai dilemmája mint egy román vagy más nemzetiségű társáé?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése