2011. március 22., kedd

Mi a helyzet az okostelefonokkal?


Végre valahára odáig fejlődött a youtube, hogy fel tudjuk tölteni Seer László, kolozsvári RMKT berkeiben tavaly elhangzott előadását. Fogadjátok szeretettel.
.

2011. március 18., péntek

Közgazdász BorKlub borkóstoló



Időpont: Március 31. csütörtök, 18.50 óra
Helyszín: RMKT székház, Kövespad(Aurel Suciu u.) 12 sz
Részvétel: meghívás alapján. Ha szeretnél részt venni, de még nem kaptál meghívót itt lehet igényelni.
Részvételi díj:
  • 15 ron RMKT tagok számára

  • 20 ron ha nem vagy RMKT tag

A helyek száma korlátozott, 40 személy, ezért ajánlatos mielőbb jelentkezni.

Az est programja:
I. Szakmai előadás

"Munkatörvénykönyv módosítások a HR-es szemével"

előadó: Pataki Csilla, HR szakember.



II. Bor kóstolás
Két pincészet boraiból válogattunk:
A fehéreket a szinte ismeretlen Gramma Wines (Casa Olteanu) pincészettől, amely eddig kizárólag HORECA hálózatban forgalmazta borait, de most nyit a szaküzletek felé is:
  • Aligote 2009
  • Király leányka 2009
  • Fehér leányka 2009

A vöröseket a Rotenberg pincészettől válogattuk:
  • Rapsod
  • Emeritus
  • Notorius


A bork megvásárolhatók a helyszínen előnyös áron, vagy a Crama Noastra szaküzletben.


III. Szabad beszélgetés

2011. március 14., hétfő

Regionális fejlesztési szakértő a tudomány decentralizálásáról


Horváth Gyula a MTA Regionális Kutatási Központok főigazgatója, a Pécsi TE tanára március 23-án, szerdán 18 órakor az EME, Jókai (Napoca) utca 2-4 szám alatti székházában tart előadást "A tudomány decentralizálása Európában" címmel. A rendezvényre tisztelettel szeretettel várnak minden érdeklődőt.
.

BusinessDays Temesvár

Íme egy érdekes rendezvény amire RMKT tagok 25% kedvezményt kapnak:



A rendezvény weblapja: www.timisoara.businessdays.ro.
Bejelentkezéskor írd be a promóciós mezőbe az ”RMKT25” kódot és küldj egy e-mail-t az office@rmkt.ro címre, a 25%-os kedvezmény aktiválása érdekében.

2011. március 11., péntek

Kössék be az öveiket, elindulunk!

Nem akar megérkezni a tavasz . Lám, március 8 is eltelt és még mindig tél van, pedig évek óta csak a felmelegedésről beszélünk. Tíz – húsz évvel korábban ilyenkor már szedhettük a hóvirágot, sőt néha már el is nyílt, ha melegebb volt, most pedig még a téli hidegtől reszketünk reggelente – pedig mikor vártuk ennyire a kitavaszodást utoljára ?
A válság kezdetén olvastam egy Harvard Business Review tanulmányt amely a vállalatoknak adott tanácsokat miként viselkedjenek a válság ideje alatt. Adhatott, mert számunkra, ebben a térségben az 1929 - 1933-as válság volt az utolsó referencia, a mai korosztály csak a könyvekből ismerhette, nem tudott igazán tanulni saját bőrén belőle. Eközben a nyugati világ átélt néhány – igaz a mostaninál talán kisebb válságot-, az utolsót 1989 -ben. Milyen furcsa, hogy ez számunkra nem mint válság, hanem mint a Kelet-Európai országok a kommunizmus alóli felszabadulása maradt meg emlékezetünkben! Valahogy úgy, mint az arab országok fognak emlékezni 2o1o - 2o11-re? Igen, mert a nagy gazdasági válságok rendszerint társadalmi változásokat generálnak, így volt ez 1933 és 1989 után is.
A korábban említett tanulmány, két évvel ezelőtti üzenetét próbálván átadni, gyakran ütköztem szkepticizmusba, ugyanis arról szólt, hogy ne próbáld elhitetni magaddal, mint vállalat, hogy téged a válság nem, vagy csak kevésbé fog érinteni, inkább készülj föl rá a lehető legjobban. Azóta vállalatok, családok és egyének is megtapasztalták, sajnos, hogy mindenkit érintett , talán jobban, mint vártuk.
Akkor még nem nagyon érdekelték a hallgatóságot a válság végére szóló tanácsok, pedig mára lassan aktuálissá válnak: ha elkezdődik a gazdasági helyreállítás, növekedés, csak lassan, óvatosan gyorsíts! Érthető, hogy már rég vártuk ezt a pillanatot, és nehezünkre esik ezt elfogadni, de egy kicsit hasonlít a helyzet a beteg szervezet fölépüléséhez, időre van szükségünk; ha nagyon megterheljük , akkor fönnáll a visszaesés veszélye. Ráadásul a politikum, mivel mi, Románia, az utolsó országok közt állunk növekedési pályára hajlamos lehet a jó hírek eltúlzására, amint ezt a válság kezdetén is tette a veszély bagatellizálásával.Az exportra gyártó ipari vállalatok már növekedési pályára álltak a tavalyi évtől, a belső fogyasztás viszont még a tavalyi utolsó negyedévben is csökkent, az idéntől várható a lassú növekedése. Sok vállalat pedig ettől függ, ezt a pillanatot várta, várja, ezért áll fönt a veszély, hogy a tavaszi optimizmust túlértékelve önvesztébe szalad. Nemrég egy országos nagy bank vezetője azt nyilatkozta, hogy szerinte az első félévben tovább nő a vállalati hátrálékos hitelek állománya, csak a második félévtől vár javulást.
A lakosság körében is tapasztalható az optimizmus növekedése; az új munkahelyek megjelenésével és a pozitív politikai üzenetek lassú állandósulásával elhisszük, hogy javul a helyzetünk és ennek van is esélye. De itt is érvényes lehet a válság végére szóló régi tanulság: lassan gyorsíts! Azaz ne próbáljunk visszatérni régi, néha túlzott, fogyasztási szokásainkhoz, legyünk kimértebbek, takar;kosabbak, óvatosabbak. Nem a régi, válság előtti világ tér vissza, egy új kezdődött el .

Szécsi Kálmán, RMKT elnök
A cikk megjelent az Udvarhelyi Híradóban is.
.

2011. március 5., szombat

HR sinen Szeredában...avagy szubjektiv jegyzőkönyv a HR szekcióban elhangzott előadásokról

Pataki Csilla: Élethosszig tartó tanulás
by Szőcs Lehel
16:13 - Gyakorlatot végzünk...mi lesz velünk 2021 március 5. amit papirra kell vetni oly módon, hogy amit leirunk az specifikus, mérhető, megvalósítható, realista, határidőhöz kötött, kihivást jelentő, pozitivan jelenben megfogalmazott.
16:21 - Ahhoz, hogy a személyes fejlődési pályát tudjunk szerkeszteni, meg kell határozni a célt.
Breaking News
16:34 - Carmen Peter skype kapcsolatot létesít a HR szekcióval, és megkezdi előadását az EPSO-vizsgával kapcsolatosan. Az EPSO vizsga korrekt és őszinte, több szintü interijusorozat ami arra hivatott hogy az EU adminisztrativ szektorában  dolgozókat kiválassza.
16:39 - Eszembe jutott ez a kis nóta, "Aki dudás akar lenni, pokolba kell annak menni." A nyelveket tekintve az előadó szerint a jó az, ha "you have whatever mother tongue plus english and french", s franciául akkortanul meg az ember ha "gets a french girlfriend".
16:47 - Az előadó bemutatta a tesztek sokaságát amit nem sorolunk itt fel mert megtalálható az  EPSO oldalon is, de annyit mondhatok, hogy azok után kvázi el lehet menni űrrepülőpilótának.
Breaking News vége
16:58 -  Pataki Csilla visszaveszi a szót, és bemutatja miről tart előadást. az oktatás nem egyenlő a tanulással.
17:00 - A tanulás 2 alapfeltétele, hogy megértettem és bármikor elő tudom venni a kis rekeszből. Ehhez az életen át tartó tanulás esetén még hozzájön az is, hogy önkéntes, és nem szülői vagy bármilyen más külső nyomásra történik.
17:08 - Mik a sikerhez szükséges kompetenciák...fontos a kitekintés a kapcsolódó területekre...kommunkáció, networking, időgazdálkodás, prezentációs technikák, együttműködés, kreativitás még a könyvelőknek is...személyiségfejlesztés.
17:12 - Újabb téma az atitűd és a gondolkodásmód fontossága...lehet hogy nem a konferenci fő nyeesége amit az előadók elmondanak, hanem az hogy kiket ismerünk meg.
17:14 - Rengeteg kifogást találnak az emberek arra, hogy miért nemtanulnak, amelyek legtöbbje hamis.
17:22 - Ha személyes fejlődési tervet készítünk akkor, célokat határozunk meg, meghatározzuk a szükséges kompetenciákat, prioritásokat határozunk meg, feltérképezzük a fejlesztési lehetőségeket, módszereket erőforrásokat határozunk meg.

Gáti Csilla-Ildikó: Fiatalok hatékony munkaerőpiac magatartásformája
by Szőcs Lehel
17:30 - Csilla a HR-asztal másik oldaláról mutatta meg, hogy mivel találkoznak azok akik munkavállalókat keresnek. Bemutatta mik a tipikus hibái a hazai oktatási rendszernek, miként lehet ezeket egyéni stratégiákkal kiküszöbölni, valamint mik azok amikre figyelni kell ha munkát keresünk, CV-t írunk vagy megjelenünk egy interjún. Az alábbiakban a prezentációját láthatjátok.  




.

Tőzsde az EFIKOT-on

16:12 - Jancsó András - Befektetés révén lehet sikeresnek lenni. Először tanulni kell, utána kell fizikailag is befektetni: a három pillér az üzlet, ingatlan és a tőzsde.
16:20 - Jancsó András - Miért kezdjük a tőzsdével? Először is gyors, jó hozamot biztosít, kis tőkével elkezdhető (2500 - 5000 euró), mindenki számára elérhető - de ne csak a helyi tőzsdékre koncentráljunk,  miért horgásszunk a biliben, amikor a Csendes Óceánban is lehet? elven - akkor csinálod, amikor akarod. Két óra alatt megkereste a nyaralása árát. És egy kicsivel többet.
16:26 - Jancsó András - Mindegy milyen céljaid vannak, de ahhoz pénzre van szükséged. Sok pénzre :) Hol keressük a sok pénzt? A világ pénzének 97%-a virtuális formában létezik. A többivel teletömöd a zsebed. Ezért érdemes online kereskedni.
16:43 - Jancsó András szerint a nagy, likvid, és a mi időbeosztásunknak megfelelő tőzsdékbe fektessünk. Elvégre ha 9-től 5-ig dolgozunk, hogyan tudunk beleszólni a hazai tőzsdei mozgásokba? Emellett használjunk technikai elemzést, kereskedhetünk sokféle termékkel, köztük származtatottakkal is. Short irányba csak annyira bonyolult kereskedni, mint hogy piros gombot nyomunk meg a zöld helyett. Lehet hosszú, közép távon, esetleg momentum, rövid, vagy daytrade távon is kereskedni. Egyébként az online tőzsdézés 80%-a tanulás, 20%-a tőke. Nyerhetsz sok mindent: időt, szabadságot, pénzt. Sok szép példát mutat, hétköznapi emberek sikereiről.

16: 48 - Következik Bitai László. Egyre több székely jár szekérrel, ez kivetíthető az erdélyi magyarság pénzügyi helyzetére. A világ változott, de mi valahogy lemaradtunk. Fel kell zárkózni.
16: 51- Ingatlanbefektetés költséges, cégalapítás kockázatos. 100 emberből max 10 lesz vállalkozó. Marad a tőzsde. Átlagbérrel is lehet tőzsdézni, könnyen elérhető. Bemész egy brókercéghez, 500 lejért nyithatsz egy számlát és megveszed a részvényeidet.
16: 55- A tőzsdézés lehet kereskedés vagy hosszú távú befektetés. Az előbbi kicsit költségesebb, sokat kell vele foglalkozni, napi rendszerességgel. A hosszú távú befektetés kevesebb időt vesz fel, és nem olyan költséges, igaz, a hozamok is alacsonyabbak.
16: 57 - A nők jobb befektetők, mint a férfiak, nem akarnak feltétlenül nyerni, átlagban jobban teljesítenek. Nyugodtabbak, szerényebbek, könnyebben beismerik, ha tévednek. Hosszabb távon gondolkodnak. Tehát: a tőzsdézés még a nőknek is elérhető :)
17: 01 - A technikai elemzés mellett fundamentális elemzésre is szükség van. A hosszú távú befektetés esetén döntéseid 80%-át ez utóbbi alapozza meg. Lacit Andrással ellentétben inkább a budapesti és a bukaresti tőzsdén jegyzett részvények érdeklik, mert közel vannak, így alacsonyabbak az alkuszi díjak is.
17: 04 - A jó cégek árfolyama hosszú távon biztos növekszik. Ennyi. Egyszerűen csak alapelemzéssel meg kell találni ezeket a jól teljesítő cégeket.
17: 10 - Hetente egy óra alatt kiválasztasz egy céget, a részvényein pedig ülsz néhány évig. Uncsi példa, de aktuális: Waren Buffet néhány év alatt 40 milliárd dolláros nyereséget ért el. Elég évi 10%-os hozamot elérni, kamatos kamattal, ez hosszú időn keresztül sok pénzt jelent.
17: 15 - Három dolog befolyásolja a befektetést: hozam, likviditás, kockázat. Ezeket figyelembe kell venni befektetési döntéskor. A kockázatvállalás teljesen egyéni sajátosság. A tőzsdézés mindenképp kicsit kockázatos: akinek pacemakerje van, vagy idős, inkább aranyat vegyen.

17: 19 - Péter Barna bemutatkozik, elmeséli, hogy kezdett tőzsdézni.
17: 23 - A válság beütésével az ügyfelek elvesztették a bizalmat a brókercégekben, az ügyfelek 80%-a veszteségbe került. Sokan dühösek lettek. Azóta jobban megpróbálják kiismerni a klienseket, ki mennyire kockázatvállaló, mennyire törekvő, mennyi veszteséges hajlandó elviselni.
17: 29 - A kis tőzsde általában követi a nagyot, bár Romániában a politika kicsit bekavar. A befektetők Romániából elmenekültek, a hazai tőzsde leszakadt az amerikaitól, már nem követi a nyugati trendet. A román tőzsde óriási-kicsi, de a mi zsebünkhöz közelebb áll. 1500 lejre van szükséged, hogy online kereskedj a BVB-n, brókercégen keresztül még ennyi sem kell.
17: 34 - Az online kereskedésnél havonta fix összeget ki kell fizess, és megeshet, hogy a piaci trend nem engedi meg, hogy kereskedj. Így ezek az összegek tiszta költségbe mennek.
17: 39 - Ez a leszakadás annyira erőteljes, hogy hiába mozog felfele az amerikai tőzsde, egy-egy negatív hazai politikai hír akár 5-6%-os csökkenést is okozhat a román tőzsdén. 2011 a román tőzsde éve lesz? Nem valószínű...
17: 41 - Végszó: a tőzsdén mindenképp szükség van brókerre. Ebben nincs egyetértés:). Jönnek a kérdések.
17: 52 - FP részvényekbe fektetni olyan, mintha Romániába fektetnél. Ha beindul a gazdaság, valószínűleg az FP árfolyamok is követik a trendet. Legyen így.
.

EFIKOT - Vállalkozás szekció

16:04 - Házigazdánk, a szekció moderátora- Szilveszter Norbert köszönti a résztvevőket. Pontos kezdés, felvezeti az első előadót:
Nagy-Imecs Péter


16:05 - Goodwill - cégbemutató
16:10 - Egyesek nagyon szkeptikusak a pályázatokkal kapcsolatosan, masok meg azt hiszik, hogy pofonegyszerű a pályázás, viszont az igazság középen van.
16:14 - A pénzeket nem országoknak, hanem régioknak adják. A kritérium: GDP/fő.
16:20 - ÁFA és a banki kamatok nem elszámolható költségek.
16:23 - A pályázat megnyerése, csak egy első lépés. Az utógondozás egy nagyon fontos szakasza a pályázásnak. A nyertes pályázatot el is kell tudni számolni.
16:25 - pornográfiára és olajipari vállalkozásra nem lehet pályázni
16:26 - következnek a konkrét pályázási lehetőségek
16:27 - A SRL-D pályázatokról még nem maradtunk le. 4 alkalmazottig nem kell fizetni adót. Ha a cég lead egy üzleti tervet aminek keretén belül 2 embert alkalmaz, akkor jogosult egy 10.000 EUR támogatásra.
16:36 - A pályázás hátrányai: idő-befektetés késleltetése, Költség-sükséges erőforrások.
Előnyök: a legolcsóbb tőke, versenyelőnyhöz jut a cég.
16:39 - Jöhetnek a kérdések
- SRL-D-t csak olyan vállalkozók alapíthatnak, akiknek nem volt még vállalkozásuk.
- Van-e olyan cég aki csak sikerdíj fejében ír pályázatokat? Válasz vanogatnak, de egyre kevesebb, mert nem ez a járható út a pályázatíró cégek részére.
- A SRL-D kiírás valószínűleg 2-3 hónapig nyitott lesz, tehát hajrá.
16:49 - Vastaps

View more presentations from
16:50 - Ilyés Szabolcs: Kisvállalkozás és multi között - avagy át kell-e bújni a szivárvány alatt?
16:51 - Ilyés Szabolcs CV-je kulcsszavakban: KMDSz, ERGO, Tusványos, Madarasi Menedékház, RegioConsult, PNO
16:57- Az előadás arról fog szólni, hogy hogyan lett a RegioConsult-ból PNO, egy kis erdélyi cégből egy nagy multinacionális cég része.
17:00 - 2006-ban kezdett udvarolni a PNO, 2008-ban eladták a RegioConsult-ot és hirtelen kiderült, hogy egy multinacionális környezetben kell működni
17:02 - Az erdélyi magyar vállalkozói kultúra nagyon hiányos. Az itteni vállalkozók nem tudnak delegálni, mindent maguk akarnak megoldani. Ez a fiatal korosztály esélye, legyünk pozitívak. Jó időben jó helyen vagyunk. Egy másik esélye a mi korosztályunknak az, hogy viszonylag keveset veszíthetünk.
17:08 - a 90-es évek zavaros "privatizációs" vállalkozóinak jelentős része még mindig meghatározó szereppel bír a piacon, de egyre inkább feltörőben van egy másik típusú vállalkozói modell. Jó példák: Domo, Gecad, Energobit, Infopress stb...)
17:12 - Helyi jellegzetességként az itthoni nagy cégek világszintű szemlélettel kicsiknek számítanak. Ezért nincsenek (vagy nagyon kevesen vannak) olyan romániai menedzserek akik csúcsszinten tudnának vezetni egy nagy vállalatot.
17:14 - Jó ötlettel, épkézláb szervezéssel lehet finanszírozást találni a piacon. A helyi jellegzetességekből kifolyólag van esélye Dávidnak Góliáttal szemben.
17:17 - Kérdések
100%-ban eladtátok a céget? - Igen, és most visszavásároltuk. Franchise rendszerben tovább együttműködünk a PNO-val.
17:19 - Szűnni nem akaró taps.

View more presentations from
17:21 - Sajnos a harmadik előadó utolsó percben visszamondta az előadást... Mindenkit szeretettel várunk a díszvacsorára.
A közönség
by Szőcs Lehel

17:22 - Még nagyobb taps...
.

Szeredában sinen vagyunk...

Röviden pontszerüen beszámolunk a szeredai konferenciáról.

10:00 - Jó Reggelt!!! by Szakács Szilárd moderátor, RIF elnök.

Szakács Szilárd köszönti a résztvevőket
by Szőcs Lehel
10:13 -  Gyerkó László szenátor, helyi RMKT elnök - köszönt minket, s elmondja hogy az RMDSZ kidolgozott egy programot...
by Szőcs Lehel
10:20 - Szécsi Kálmán országos RMKT elnök - köszöntő, melyben megemlékezett a dicső múltról és a bizalomgerjesztő jövőről
10:31 - Szőcs "hármas minőségben vagyok jelen" Endre - köszönti a jelenlevőket
by Szőcs Lehel
10:32 - Varujan Vosganian - Örül hogy megtanullt örményül mert tudot Băsescunak forditani Jerevánban. De az az igazság, hogy a gazdaságot nem nagyon érdekli ki milyen nyelven beszél, mert ugyanúgy érint mindenkit az országban.
10:44 - Varujan Vosganian - A gazdaság kúlcsszektorai kilencven százalékban külföldi kézben vannak. Amikor beütött a válság a nemzetközi szereplők visszafogták fejlesztéseiket a romániai piacon.
Varujan Vosganian - Változnunk kell!
by Szőcs Lehel
10:50 - Varujan Vosganian - Nincs elegendő bevétele az államnak. Oka az, hogy sokan nem adóznak bizonyos szektorokban (pl: mezőgazdaság). Növelni kell az exportot, hogy valahogy kimásszunk a gödörből. Kína a megoldás, ahol sokan lettek európai értelemben gazdagok az utóbbi években és megengedhetnek maguknak bizonyos termékeket...
11:56 - Varujan Vosganian - Kevesen dolgoznak törvényesen az országban. Ez minden költségvetési probléma forrása.
11:00 - Varujan Vosganian - A nyugdíjrendszer radikális reformjára van szükség. Előbb utóbb csődbe megy a rendszer. 2011 -ben 16 milliárd euróra van szükség az ország finanszírozásához. Perspektivákat tekintve egyre tovább húzódik a válság. Egyre nagyobb a szakadék Románia és Európa gazdagabbik része között. Az infláció a fellendülés nagy fékezője, ez nagyon nagy probléma, nagy az inflációs nyomás.
11:06 - Varujan Vosganian - Végezetül három nemzeti prioritás kellene: infrastrukturális fejlesztés (nemcsak utak, hanem információs rendszerek), versenyképesség növelése, a nagy szociális rendszerek megreformálása.
11:16 - Varujan Vosganian - Az állam újra kell definiálja a gazdasági szerepét. Az államnak igen komoly szerepe van egy versenyképes piacgazdaságban.
11:23 - Varujan Vosganian - Befejezte. Nagy taps. Őszinte volt. Korrekt volt. Szeretjük az ilyent.

Zábolyi Péter - Just do it!
by Szőcs Lehel
11:26 - Zábolyi Péter - A mi generációnk előfutára, mert legalább négyszer változtatott szakmát. Javasolja, hogy olvasnunk kellene ezen úriemberek munkáit: Fredrick Winslow Taylor (scientific theory) , Adam Smith. A legtöbb gazdasági birodalom egy-egy etrepreneur ötletén alapúl.
11:39 - Zábolyi Péter - Smart people, smart money egymásra találnak. A nagy cégek alól kivonulnak a jó ötletek és a Silicon Valey -ben kapnak finanszírozást.
Kérdés
by Szőcs Lehel
11:43 - New economy - A from Brick to Click a jelmondat...a gyártás nem a legfontosabb funkció. A hierarchikus rendszerek nem jók...ahol a nagy-emberek megmondják ki mit csináljon. Az iPhone ebben az értelemben nem termék. A mai gazdaságban fölszakadnak a vertikálisan hierarchizált rendszerek. A nagy cégek márkát menedzselnek, nem építenek. Ma egy nagy céghez, ennek megépítéséhez elég egy emailcím egy mobil telefon és egy garázs.
Mi azok a szerencsés emberek vagyunk ahol nem a pénz hanem az ötlet és az akarat a lényeges.
11:55 - Európában Entreprenorial hubok jöttek létre: Cambridge, Barcelona, Párizs, London, München...European Entrepreneurship Foundation
12:05 - Kérdések, aztán nagy  taps! Erre mondják a TED-en, hogy inspiring.
 
Angyal Ádám - Hogyan vállaljon egy vállalkozás társadalmi felelősséget?
by Szőcs Lehel
12:07 - Angyal Ádám - A vállalati felelősség értelmezése nagyon sok rétű. The business of business is society! A vállalkozásunk felelős a közösség jólétéért is. A társadalmi közösségi cél a jólét. A társadalmi felelősség azt jelenti, hogy a problémák megoldásában részt vesznek a vállalkozások is.
12:08 - Angyal Ádám - A társadalmi felelősségvállalásnak vannak trükkjei. Például az, hogy befizetjük az adót, etikusan viselkedünk, az érintettek (stakeholders) elégedettségét növeljük, társadalmi együttműködés (támogatások).
12:23 - Angyal Ádám - Van az úgy, hogy egyes vállalatok csak trükként alkalmazzák a felelős magatartást. Jellemzően az olajipari, dohányipari illetve más káros-anyag kibocsájtó- egészségkárosító tevékenységet végzők.
12:27 - Másik inspiring előadás. Nagy taps és KV szünet. Hamarosan visszajövünk.

Végh Richard - A budapesti tőzsde üzletpolitikai igazgatója
by Szőcs Lehel
13:13 - Végh Richárd - A tőzsde technikai hátteréről, és annak mechanizmusairól beszél épp, miután "szintes szagos"  bemutatót tartott Sorosról, a Facebookról, az Appleről illetve Warren Buffetről.
13:20 - Végh Richárd - A tőzsdei árfolyamban a világ összes információja benne van ami az adott papírra/cégre vonatkozik...
13:25 - Végh Richárd - Arbitrazsőr, fedezeti üzletkötő, kockázathoz való viszony, csupa olyan szó amiről megtudtuk mit is jelent valójában. Kis poén, hogy régen a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen azt tanították, hogy a spekuláns az a befektető aki nyereségvágyból fektet be...nevetés...
13:38 - Végh Richárd - A tőzsdék dollármilliárdokat fektettek be informatikai rendszerekbe, ez megdrágítja a tőzsdei jelenlétet.
13:45 - Végh Richárd után  Szécsi Kálmán. A téma az, hogy van-e élet a munka mellett?
13:47 - Szécsi Kálmán - Van-e olyan, hogy burnout szindróma?
13:50 - Szécsi Kálmán - Sex, pénz boldogság és halál című könyvet ajánlja elolvasásra a munka és a boldogság összefüggéseinek kapcsán.
13:52 - A gyerek realista, a fiatal idealista, a felnőtt szkeptikus, az idős kozmikus mondta Goethe. A boldogság attól függ, hogy mennyire tudjuk elfogadni az adott helyzeteket.  A középkorú emberek boldogságválságban vannak, mondja egy decemberben, az Economistban megjelent tanulmány. Az USA-ban 22 millió ember gondolja úgy, hogy a gyógyszerek rendszeres szedésével boldogok lehetnek.

Mi a boldogság nyitja?
by Szőcs Lehel
13:58 - Szécsi Kálmán - Steven Covey művét ajánlja, értékes gondolatok vannak benne...Ha nem tudod mi az életutad, gondold el azt, hogy csak néhány hónapod van hátra az életből.
14:01 - Szécsi Kálmán - Fontos a sport, de nem mindegy hogy mit...sok a csapda, sokan azt teszik a sportban is mint az üzletben, racionális határt kel szabni a versengésnek.
A közönség
by Szőcs Lehel
14:12 - Szécsi Kálmán - Fontos a boldogsághoz a csoporthoz tartozás érzése, olyan csoporthoz amelynek értékeivel egyet tud érteni az illető. Egy újabb könyvjavaslat Peter Drucker: Önmenedzsment . Meg kell húzni a képzeletbeli Rubicont , amit soha nem lépünk át.
14:20 - Szécsi Kálmán - Alkalmazkodni kell a környezetünk változásaihoz. Az embereknek tervezniük kellene az életüket és S görbék egymásutániságában kellene jellemezniük azt.
14:25 - Taps és ebédszünet...Délután szekció-előadások amit szintén közvetítünk.
.