2011. január 7., péntek

Befektetési Klub - eddigi eredmények














A Mikó Befektetési Klubunknak 2010 volt az első éve (vagy inkább féléve), amikor is júniusban kezdeményeztem az alapítását, az RMKT segítségével.
A Klub célja alapításkor az volt, hogy együtt tanuljuk a cégelemzés alapjait, majd pedig idővel ezeket az alapokat elmélyítsük. A cégelemzés az alapját képezi a tőzsdei befektetéseknek, ezért aki komolyan godolkodik ezen a téren, a cégelemzést nem kerülheti meg.
A Klub tevékenysége által a befektetés világa valamelyest közelebb került hozzánk, és talán sikerült észrevenni néhány lehetőséget a piacon a Klub tevékenységének köszönhetően.
Amint tudjuk, a vagyonépítésnek 3 nagy alappilére van, ami majdnem minden gazdag embernél megtalálható: vállalkozás, ingatlan, tőzsde.
Vállalkozó szellem viszonylag kevés emberben van, és nem való mindenkinek (kockázatos volta miatt). Az ingatlanbefektetés, a magas árak miatt, szintén kevesek számára elérhető.
Ezzel szemben a részvénypiac manapság mindenki számára elérhető, és kis összeggel is neki lehet vágni. A részvényekről azt kell tudni, hogy hosszú távon nagyobb hozamot képesek termelni, mint az ingatlanok és kötvények, és a kamatos kamat elvét nagyon jól lehet általuk érvényesíteni. Ebből az okból a részvényeken volt a hangsúly a Klub eddigi találkozásain.
A hangsúly továbbra is a hosszú távon való gondolkodáson lesz, mert a történelem megmutatta, hogy a jó és egészséges cégek valódi értéke előbb-utóbb megmutatkozik a tőzsdén is, függetlenül az árak rövidebb kilengésétől. Ezután is a cégelemzés lesz a központban, és ezt addig ismételjük, ameddig mindenki otthon érzi magát a témában és magabiztosan ki tudja választani a saját portfóliójába illő részvényeket.
Ezenkívül idéntől Cashflow társasjátékot is játszani fogunk, ami segít elsajátítani az anyagi függetlenség eléréséhez szükséges gondolkodást.
A Klub portfóliója jókora pluszban van: 112 lejt nyertünk pár hónap alatt( a január 6-i záró árfolyamokat véve alapul), ami 10.9%-os hozamot jelent félév alatt. Ez egyáltalán nem rossz eredmény, majd meglátjuk mit hoz a jövő. Tovább folytatjuk majd a befektetéseket is, januárban újabb részvényre csapunk le.
A Klub bárki számára nyitott, akit érdekelnek a befektetések, azonban a helyek száma korlátozott. A belépési díj 40 lej (erre a pénzre az illető részesül a Klub részvényportfóliójában).

Bitai László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése