A napokban az a kérdés foglalkoztatott hogy, lehet-e vajon úgy tájékoztatni, cikket írni, beszélgetni pályázati kiírásról, hogy annak értelme legyen?
Van-e értelme végigböngészni egy pályázati tájékoztatót, ha az olvasót a végén a tehetetlenség érzése tölti el, az érzés, hogy már megint lemarad valamiről, kimarad egy bomba üzletből amivel megalapozhatná anyagilag a maga és családja életét.
Kérdem ezt egyszerű állampolgárként aki elvileg a hazai strukturális alapok célcsoportját képezi, akinek életét megjobbítani hivatott az a 2007 -ben sokat hangoztatott 30 milliárd eurónyi fejlesztési pénz. De kérdezhetem vállalkozóként is, akinek cége ugyancsak tagja a célcsoportnak, aki ha 7 év alatt ez az összeg befolyik a hazai gazdaság vérkeringésébe akkor elég sok megrendeléshez jut, tud adót fizetni, esetleg fejleszteni, fizetéseket adni, embereket alkalmazni tovább görgetve ezzel az ország szekerét.
Miért kapunk zsetont?
Elvileg azért áramlik ez az iszonyat sok pénz az országba, hogy csökkenjen a „hazánk” s Európa nyugati fele közti fejlődési különbség. De például arról soha senki nem beszél, hogy a közösbe a Romániai költségvetésből is folyik be pénz, kötelezően befizetünk mi is valamennyit, a Strukturális Alapokba meg a közös agrárpolitikát finanszírozó alapba is, amit aztán a leadott projektek finanszírozásaként , kiegészítve a más államok által betett pénzekkel visszakapunk. Pontosabban visszakapnánk, ha működne a rendszer. Egyelőre az az ábra, hogy exportáljuk a pénzt a nagy közös kasszába ahonnan aztán nem vagyunk képesek visszakérni azt ami járna nekünk. De miért is?
Ehhez képest mi történik?
A fejlesztési pénzek adminisztrációjáért felelős szervek sokszor évekig ülnek a pályázatokon elbírálás nélkül, félévekig egy-egy benyújtott elszámoláson, nem hirdetnek meg pályázatokat, a projektek megvalósítása közben módosítanak szerződést komoly kockázatoknak kitéve ezzel a projekt megvalósítását, és ugyanakkor azt az érzést keltik nyilatkozataikkal az egyszerű emberben, hogy ő a bunkó mert nem ad le pályázatot, mert nem szerzi be a százegyféle engedélyt és mellékeli a kétszázhuszonnyolc nyilatkozatot és elismervényt arról, hogy a dédnagyapja sem csalt el egy fityinget sem az állami költségvetésből.
Mindeközben – mivel választási év van és ilyenkor szokás „populistán” számokkal dobálózni- 7 év alatt a 30 milliárd eurónyi fejlesztési pénzből, horvátországi (durván 1 millió euró/km) sztrádaépítési árakon fel lehetett volna húzni 30 000 km autópályát.
Kb. úgy vagyunk ezzel a fejlesztési beruházás kérdéssel is, mint ahogy Hofi elmagyarázta az 50-es évekbeli magyarországi – vagy a 80-as évekbeli romániai - szocialista gazdaság működését. 14 malacból 10-et exportálunk a maradékot meg megesszük mi, csak az a baj hogy 4 kismalac csak papíron létezik, mert az intézményrendszerünk nem engedi megszületni őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése