30.000 km autópálya

A napokban az a kérdés foglalkoztatott hogy, lehet-e vajon úgy tájékoztatni, cikket írni, beszélgetni pályázati kiírásról, hogy annak értelme legyen?

Van-e értelme végigböngészni egy pályázati tájékoztatót, ha az olvasót a végén a tehetetlenség érzése tölti el, az érzés, hogy már megint lemarad valamiről, kimarad egy bomba üzletből amivel megalapozhatná anyagilag a maga és családja életét.

Kérdem ezt egyszerű állampolgárként aki elvileg a hazai strukturális alapok célcsoportját képezi, akinek életét megjobbítani hivatott az a 2007 -ben sokat hangoztatott 30 milliárd eurónyi fejlesztési pénz. De kérdezhetem vállalkozóként is, akinek cége ugyancsak tagja a célcsoportnak, aki ha 7 év alatt ez az összeg befolyik a hazai gazdaság vérkeringésébe akkor elég sok megrendeléshez jut, tud adót fizetni, esetleg fejleszteni, fizetéseket adni, embereket alkalmazni tovább görgetve ezzel az ország szekerét.

Miért kapunk zsetont?

Elvileg azért áramlik ez az iszonyat sok pénz az országba, hogy csökkenjen a „hazánk” s Európa nyugati fele közti fejlődési különbség. De például arról soha senki nem beszél, hogy a közösbe a Romániai költségvetésből is folyik be pénz, kötelezően befizetünk mi is valamennyit, a Strukturális Alapokba meg a közös agrárpolitikát finanszírozó alapba is, amit aztán a leadott projektek finanszírozásaként , kiegészítve a más államok által betett pénzekkel visszakapunk. Pontosabban visszakapnánk, ha működne a rendszer. Egyelőre az az ábra, hogy exportáljuk a pénzt a nagy közös kasszába ahonnan aztán nem vagyunk képesek visszakérni azt ami járna nekünk. De miért is?

Ehhez képest mi történik?

A fejlesztési pénzek adminisztrációjáért felelős szervek sokszor évekig ülnek a pályázatokon elbírálás nélkül, félévekig egy-egy benyújtott elszámoláson, nem hirdetnek meg pályázatokat, a projektek megvalósítása közben módosítanak szerződést komoly kockázatoknak kitéve ezzel a projekt megvalósítását, és ugyanakkor azt az érzést keltik nyilatkozataikkal az egyszerű emberben, hogy ő a bunkó mert nem ad le pályázatot, mert nem szerzi be a százegyféle engedélyt és mellékeli a kétszázhuszonnyolc nyilatkozatot és elismervényt arról, hogy a dédnagyapja sem csalt el egy fityinget sem az állami költségvetésből.

Mindeközben – mivel választási év van és ilyenkor szokás „populistán” számokkal dobálózni- 7 év alatt a 30 milliárd eurónyi fejlesztési pénzből, horvátországi (durván 1 millió euró/km) sztrádaépítési árakon fel lehetett volna húzni 30 000 km autópályát.

Kb. úgy vagyunk ezzel a fejlesztési beruházás kérdéssel is, mint ahogy Hofi elmagyarázta az 50-es évekbeli magyarországi – vagy a 80-as évekbeli romániai - szocialista gazdaság működését. 14 malacból 10-et exportálunk a maradékot meg megesszük mi, csak az a baj hogy 4 kismalac csak papíron létezik, mert az intézményrendszerünk nem engedi megszületni őket.

Közgazdász BorKlub borkóstoló

Időpont: Február 23, csütörtök, 18.50 óra

Helyszín: Reményik Sándor Galéria (Kossuth Lajos / 1989. December 21. utca 1-es szám)

Részvétel: meghívás alapján. Ha szeretnél részt venni, de még nem kaptál meghívót itt lehet igényelni.

Résztvételi díj:

• 15 ron RMKT tagok számára

• 25 ron ha nem vagy RMKT tag

A helyek száma korlátozott, 40 személy, ezért ajánlatos mielőbb jelentkezni.

Az est programja:

I. Szakmai előadás

“Tanulságok a Szilícium Völgyből”

előadó: Szabó Csaba, a Szingularitás Egyetem nagykövete

II. Bor kóstolás

A Kolonics Pincészet borait fogjuk kóstolni, amelyeket a pincészet képviselője, Kósa András fogja bemutatni:

• Olaszrizling 2006
• Olaszrizling 2009
• Hárslevelű 2009
• Furmint 2009
• Juhfark 2010
• Rozália 2008

III. Szabad beszélgetés

Akta tologatás

Egy nyalóka ereje...

Csak egészség legyen...

Az egészségügyi törvény körüli botrány kirobbanásakor valamiért az volt az érzésem, hogy senki el nem olvasta az új dokumentumot, de mégis kiment ellene tüntetni. Ezt utólag, számos néplélek-szakértő vissza is igazolta, mondván, hogy Raed Arafat lemondása és az új szabályozás csupán ürügy az elmúlt időszakban felgyülemlett gőz kieresztésére. Megerősíti ezt a tényt az is, hogy miután a SMURD alapító visszakerült az államtitkári bársonyszékbe, a tiltakozási hullám nem hagyott alább, sőt az utca embere újabb követeléssel állt elő: vesszen a Boc kormány, mondjon le az államelnök.

A kormányzat engedett az első követelésnek. A kormány lemondott. De mit nyert ezzel az utca? Mi lesz a kormányváltás következménye? Lesz-e változás a gazdaságpolitikában?
Meglátásom szerint semmiképp. Az új kormány az elkövetkező néhány hónapban csupán arra vállalkozhat, hogy az elkezdett folyamatokat továbbvigye, és próbálja a víz felszínen tartani ezt a Romániának nevezett rozoga csónakot (aminek ugye több éves tapasztalattal rendelkező kapitánya is van). Ennek a politikának a támogatói(IMF, Európai Bizottság, Világbank), épp a napokban hagyták el az országot, hevesen bólogatva az elért eredmények láttán és sürgetve a további reformokat. És ezzel vissza is értünk az eredeti témához az egészségügyhöz. Mert ennek a reformja még még hátra van. Vajon a következő hat hónapban lesz e elég bátorsága a kormányzatnak az új szabályozás bevezetésére? Vajon a közembereknek mit kellene hozzon az új egészségügyi törvény?

Tízből tíz ember azt mondja, hogy az ellátás színvonalának emelkedése az elsőrendű prioritás. A magasabb színvonal viszont, több pénzt igényel, akár tetszik akár nem, és azt elő kell teremteni valahonnan. Fizetni viszont senki nem szeret kies hazánkban, főleg olyan dolgokért nem amit nem használunk. Az egészségügyi pénztárba befizetett havi jövedelemlevonások, amennyiben nem szenvedünk valamilyen kórságban, viszont ezt jelentik, fizetünk valamiért amit nem használunk.
Szükség esetén a legtöbb ember jogosan elvárja, hogy abból az összegből amit a közösbe befizetett számára is finanszírozva legyenek az egészségügyi szolgáltatások.

Célszerű tehát megvizsgálni, hogy mire elegendő ez az összeg, mennyibe kerül fenntartani az egészségügyi rendszert és mekkora összeg gyűl be a kasszába a befizetésekből. Gazdasági szempontból vizsgálva, rengeteg a potyautas, a szolgáltatásokért nem fizető, ami miatt aztán semmire sem jut elegendő pénz, mivel itt is igaz a mondás,  "nincs ingyen ebéd", mindennek megfizeti valaki az árát. A hazai egészségügyben a számlát mindig a tisztességes adófizető állampolgár állja, aki jobb esetben a megtakarításaival rosszabb esetben az egészségével/életével fizeti meg a rendszerszintű dilettantizmust és hozzánemértést.

Az ilyen problémás állami szolgáltatások mellett a törvényi keretek megengedik hogy megjelenjen a magánszektor, ami a piaci igényekhez mérten jól beárazza a szolgáltatásait és jó/elfogadható, de legalábbis az  állami szektorban tapasztalhatónál általában jobb minőségben szolgáltat. Rengeteg magánklinika, magán szakorvosi rendelő működik az országban, úgy, hogy az ott kapott szolgáltatásokért a betegek páciensek fizetnek.

Ritli miniszter úr egyik sajtótájékoztatóján tett kijelentése szerint a 2012-es esztendőben, 5.469.267.000 lejjel gazdálkodhat a minisztérium, ami 648 millió lejjel nagyobb összeg a 2011-es költségvetéshez képest. Kérdés az, hogy mindez mire elegendő. A minisztérium oldalán sehol nem találni egy átfogó elemzést a rendszerrel kapcsolatban, de egy részletes költségvetést sem. Ilyen körülmények között jogosnak tartom a kérdést: hogy lehet úgy tervezni, és hozzászólásokat elvárni egy törvényjavaslathoz, ha nem ismerjük a hátérben álló számokat?

A megkérdezett ú.n. szakértők nem mondják azt, hogy nem volna itt az ideje végre rendet tenni az egészségügyben, és világos az is, hogy az egészségügyi törvény körül kialakult legutóbbi helyzet egy kormányzati kommunikációs baklövés. Mindezek mellett továbbra is sorban állhatunk a megyei egészségügyi pénztáraknál, a szakorvosi rendelőknél és fizethetünk minden egyes orvosi beavatkozásért feketén, ha kedves az életünk/egészségünk.

Egy elemzés: http://www.wall-street.ro/articol/Economie/92972/Radiografia-unui-sistem-sanitar-in-coma-Ramanem-iar-fara-bani.html